A magasvérnyomás-betegség előfordulási gyakorisága az európai orszá­gokban a felnőtt lakosság körében 20–50% és gyakran különböző anyag­csere-betegségekhez, pl. hasi elhízáshoz társul. A hypertoniás túlsúlyos betegek több mint felének kettős, 20–30%-uknak legalább három elem­ből álló kombinációs kezelésre van szüksége a vérnyomás-célértékek el­éréséhez. Jelen vizsgálat célja az angiotenzinkonvertáló-enzim- (ACE-) gátló perindopril, a tiazidszerű diuretikum indapamid és a hosszú hatású dihidropiridin típusú kalciumcsatorna-blokkoló (CCB) amlodipin szabad és fix hármas kombinációs kezelés hatékonyságának vizsgálata volt elhízott, közepesen súlyos vagy súlyos hypertoniás betegek körében.

Biomedical Research and Therapy, 2019. november

A praediabetes a 2-es típusú cukorbetegség előállapota, a szénhidrát-anyagcsere zavarának olyan stádiuma, amikor a már kórosan emelkedett glykaemiás értékek még nem érik el a diabetesre jellemző laboratóriumi pa­ramétereket. A mérsékeltebb glykaemiás értékek ellenére a praediabeteses betegek kardiovaszkuláris rizikója fokozott, illetve a betegek többsége a későbbiek során manifeszt cukorbeteggé válik. 

Ma a metformin a leggyakrabban felírt antidiabetikum, világszerte mint­egy 150 millió cukorbeteg szedi rendszeresen. Közel másfél évtizede ez az elsőként alkalmazandó gyógyszer 2-es típusú diabetes mellitusban több nemzetközi szakmai szervezet ajánlása alapján. Egyes vélemények szerint még ma sem értékeljük eléggé ezt a gyógyszert, mások kételyeket fogal­maznak meg a metforminkezelés makrovaszkuláris és egyéb előnyeivel kapcsolatban.

Egyértelmű, hogy a 2-­es típusú diabétesz szorosan összekapcsolódik a magas morbiditási és mortalitási aránnyal. A diabétesz utóbbi évtizedekben jelentősen megnövekedett prevalenciája az ellátó rendszerekre is óriási terhet ró. 

Bevezetés
A 2­es típusú diabétesz (T2DM) nagyon sok és egyre több embert érint – a cukorbetegek 2015­ben 415 millióra becsült száma 2040-­re várhatóan 642 millióra emelkedik, a prevalencia 8,8%­ról 10,4%­ra nő (az International Diabetes Federation, IDF adatai). Ebben a helyzetben az jelenthet beavatkozási lehetőséget, hogy a T2DM és szövődményei sok esetben megelőzhetők az időbeli felismeréssel, a korai diagnosztizálással, vagyis a prediabétesz felismerésével. A valóság azonban egyelőre az, hogy a diagnózist a legtöbb esetben nem sikerül idejekorán megállapítani. Ennek hátterében részben az alapellátásbeli szűrés hiányosságai állhatnak, csakhogy ennek gyakorlatáról keveset tudunk. Ezért az alábbiakban ismertetendő vizsgálattal a szerzők azt kívánták tisztázni, milyen tényezők befolyásolják az alapellátás orvosait a diabétesz szűrésében (kiket és hogyan szűrnek), illetve hogyan beszélik meg betegeikkel a szűrés eredményét.

A prediabétesz olyan, magas diabéteszkockázattal járó állapotot jelöl, amelyet a normálisnál magasabb, de a cukorbetegségre még nem diagnosztikus glykaemiás paraméterek jellemeznek. A prediabétesz a 2­-es típusú diabétesz kialakulásának fokozott kockázatával járó állapot.¹ 

A cukorbetegség az atherosclerosis, a coronaria-betegség (CHD, coronary heart disease) és a korai halálozás kockázati tényezője. A feltételezések szerint a myocardialis infarktus (MI) fokozott rizikója már akkor fennállhat, amikor a vércukorszint még nem érte el a diabetes mellitus kritériumának tekintett határértéket. A vizsgálatok egy része –de nem mindegyike – a magasabb éhomi vércukorszintekhez (FBG, fasting blood glucose) társulva magasabb CHD-kockázatot észlelt nem diabéteszes populációban. Fontos megjegyezni, hogy a közlemények többsége az FBG egyszeri mérésén alapult, ennélfogva nem vették figyelembe az FBG időbeli változásainak potenciális hatásait, ez pedig befolyásolhatta az FBG és MI-kockázat közötti lehetséges korrelációk elemzését. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy miközben az MI hirtelen bekövetkező esemény, a komplex intramurális léziók kialakulásához évtizedekre van szükség. Ennek fényében alapvető jelentőségük lehet azoknak a kutatásoknak, melyek az FBG hosszú távú lefolyásának függvényében elemzik az MI előfordulásának esélyét.

A szerző összefoglalja az mTOR-gátló-, különös tekintettel az everolimus- és temsirolimuskezelés kapcsán jelentkező metabolikus mellékhatásokat, a hiperlipidémia és hiperglikémia kórélettanát, diagnózisát, kezelését, szűrési lehetőségeit a magyarországi viszonyokat is áttekintve.

A 2-es típusú diabetes mellitus heterogén betegség, sikeres megelőzéséhez fontos megértenünk a hátterében álló különféle patomechanizmusokat. 

A cukorbetegség előállapotában a normálisnál magasabb vércukorértékek mérhetők, de a cukorháztartás zavara enyhe fokú. Orvosi, főleg életmódbeli beavatkozás nélkül az előállapot 5–10 éven belül valódi cukorbetegséggé mélyül, s a cukorbetegeket fe­nyegető szív-ér rendszeri elváltozások kifejlődése hamarabb is megindulhat.